Nemzetközi edzőtábor Zágrábban Doshu Soke Yoshinao Nanbu vezetésével

<< Vissza

Idén december 12-14-ig került megrendezésre immáron sokadik alkalommal a nanbudos világban méltán híres nemzetközi zágrábi edzőtábor, melyet a nanbudo alapító mestere, Doshu Soke Yoshinao Nanbu vezetett.

A táborban 13 országból voltak jelen, Boszniától kezdve Franciaországon át egészen Kamerunig. A 13 nemzet között természetesen Magyarország is képviseltette magát. Ezúton is köszönjük a Magyar Nanbudo Szövetség támogatását a rendezvényen való részvételhez.

Hat kiváló nanbudokánkból három mester Kecskemétről érkezett, hárman pedig a NanBudoPest SE nevében vettek részt az eseményen. Az edzések során nagyon jól teljesített a magyar csapat, az alapító mester többször kérte fel a csapat tagjait az egyes, még újnak számító technikák demonstrálására.

„Számomra minden egyes nemzetközi edzőtábor több szempontból is nagyszerű alkalom. Egyrészt magától a forrástól tanulhatunk, nemcsak technikákról, hanem a nanbudo szellemiségéről is. Másrészt pedig edzhetünk külföldi nanbudokákkal, megismerhetjük az ő módszereiket, összemérhetjük tudásunkat. Az ilyen alkalmak után mindig rengeteg inspirációval térek vissza a budapesti dojoba!” – mondta Drabon Zsófi 1. danos mester, a NanBudoPest SE haladó edzésének vezetője.

Ha szeretnél csatlakozni az edzésekhez, megteheted! Kezdő edzéseinkhez folyamatos becsatlakozási lehetőséget biztosítunk, kortól és nemtől függetlenül.

Az edzés időpontokat és helyszíneket itt találod.

Kedvcsinálóként pedig tekintsd meg pár videónkat itt.