Interjú Szabó Botonddal, a NanBudoPest SE versenyzőjével


<< Vissza

Botond, elég nehéz időszakon vagy túl. Magad mögött hagytál egy megterhelő verseny felkészülési időszakot, valamint magát a spanyolországi Sakura Kupát. Hogyan írnád le az elmúlt 3 hónapodat? Mik voltak a főbb tanulságok számodra, hogy érezted magad közben?

Botond: Tisztában voltam vele, hogy meglehetősen intenzív felkészülésre és saját határaim feszegetésére kell berendezkednem, mivel ekkora volumenű nemzetközi versenyen a 2006-os világbajnokság óta nem vettem részt. Pontosan azt kaptam, amire számítottam: kemény felkészülést, hétről hétre kidolgozott edzéstervet, melynek meg is lett a gyümölcse. Hatalmas élmény volt szemtanúja lenni annak, hogy technikáink, formagyakorlataink egyre precízebbek, definiáltabbak, gyorsabbak lettek. Bár eddig is minimum heti kétszer edzettünk, mégis más volt naponta nyújtani, erőfejlesztést végezni, nem is beszélve a három órás hétvégi felkészítő edzésekről. Így a technikai fejlődésünk mellett erőnlét, hajlékonyság és állóképesség terén is hatalmas fejlődést figyeltem meg. Röviden: megéri keményen és kitartóan edzeni :)

Milyen edzéstervet követtél?

Botond: Heti kétszer látogattam a NanBudoPest SE haladó edzését, ahol a másik versenyzővel, Kovács Alettával hol csoportbontásban, hol a többi haladó nanbudokával elsősorban versenytechnikákat gyakoroltunk. Emellett minden hétvégén részt vettünk egy „maratoni” három órás felkészítő edzésen, ahol minden technikát részeire bontva elemeztünk, javítgattunk, majd ennek megfelelően kitartóan csiszolgattunk. Az edzéseken felül heti bontásban, fokozatosan egyre nagyobb terhelést biztosító erőfejlesztést kellett végeznünk, melyhez teljes testre (vagy adott esetben bizonyos testrészekre) fókuszált nyújtásprogram társult.

Persze ez így szép és jó, de ha nem bírjuk szuflával a magas intenzitású szabad küzdelmeket, akkor mit sem érnek a pontos technikák és feszülő izmok. Így annak érdekében, hogy ne kardiovaszkuláris hiányosságaink bizonyuljanak szűk keresztmetszetnek, Patla Viktor mester vezetésével futóedzéseken is részt vettünk. Végezetül, – amikor időm engedte – saját szorgalomból kettlebell edzésekkel is kiegészítettem az eddig felsorolt programokat.

A férfimezőny nehézségét ismerve milyen célokkal vágtál neki a felkészülésnek, milyen eredményt vártál a versenyen, és hogy érzed, sikerült elérned a versenyre kitűzött céljaid?

Botond: Előre tudtam, hogy „felköthetem a gatyámat”, mivel nagyon tapasztalt és rutinos versenyzőkkel kellett megmérkőznöm. Reálisan arra készültem és az volt igazi célom, hogy minden technikát hiba nélkül, a felkészítő edzéseken elsajátított színvonalon tudjak teljesíteni. Úgy érzem, ezt sikerült elérni. Persze örültem volna, ha sikerül dobogós helyezést is elérni, de mivel szoros volt a mezőny és nem volt hatalmas szakadék a megszerzett pontszámok között, így nem érzem tragikusnak a helyzetet. Úgy vélem, ha tovább járok ezen az úton, néhány éven belül elérhetem azt a szintet, amit ezen a meghívásos versenyen jelenlévő, a világ elitjének számító versenyzők képviselnek.

Milyen élmény volt összességében számodra a verseny? Mi volt a legélvezetesebb része, mi volt a legnehezebb?

Botond: A legnagyobb élményforrást az biztosította, hogy végre nem csak a szomszédos országok nanbudokáit láthattam „akció” közben, hanem ténylegesen a világ minden tájáról érkeztek versenyzők, így a technikák és versenyzői stílusok igen széles palettája tárult elénk. Ugyanakkor ez volt a legnagyobb kihívás is, mivel ennek megfelelően kellett adaptálni a saját technikáimat is, esetenként improvizálni a szokatlan körülmények végett.

A Sakura Kupának helyet adó nemzetközi szemináriumon is részt vettél, ennek kapcsán hogyan látod a magyar nanbudokák technikai tudását nemzetközi viszonylatban? És a nemzetközi versenyekre való technikai felkészültségüket?

Botond: Amikor csak tehetjük, részt veszünk nemzetközi edzőtáborokon, így folyamatosan nyomon követjük az aktuális változásokat, finomítgatásokat a Nanbudo technikai repertoárjában. Ez meg is látszott, a szeminárium folyamán szinte minden technikát magabiztosan hajtottunk végre, és segítséget is tudtunk nyújtani más országok haladó nanbudokái számára, akik esetleg még nem voltak mindig biztosak a helyes kivitelezésben.

Ami a versenyt illeti, egész szépen helyt állt a magyar csapat, főleg Ali a női mezőnyben. Nálam még érezhető volt a nemzetközi tapasztalat hiánya, ám ennek ellenére büszke vagyok a teljesítményemre. A következő megmérettetésre pedig még tudatosabban készülök.

Mit jelent számodra a Nanbudo egész pontosan? Csak egy hobbi, vagy több annál? Hogyan tudod összeegyeztetni a kötelezettségeiddel?

Botond: Igyekszem az edzéseken megszerzett életszemléletet és értékeket a dojon kívül is hasznosítani, illetve mivel Őrmezőn saját kezdőcsoportom van, ezeket tovább is adni. Számomra a Nanbudo egy életstílus, mely nem merül ki abban a heti néhány órában, amelyet a teremben töltök. A beosztásomat is úgy igyekszem alakítani, hogy minél több Nanbudos program férjen mindennapjaimba.

Az önéletrajzodból kiderül, hogy felnőttként tértél vissza a Nanbudo világába. Jelent ez számodra valamilyen hátrányt? Vagy épp ellenkezőleg, szoktad azt érezni, hogy „felnőtt fejjel” könnyebben sajátítod el az új technikákat?

Botond: Mindenképpen kitartóbb és összeszedettebb vagyok, mint fiatal fejjel, könnyebb rendszerezni és megtanulni a technikákat, kevésbé vagyok „csapongó”. Emellett azonban a nyújtás és egy-egy húzósabb edzés utáni regeneráció gyorsabban, hatékonyabban ment tinédzserként. Szóval a biológiát nem lehet teljesen kicselezni, ám így is fittnek és egészségesnek érzem magam, jól bírom a gyűrődést, mely a Nanbudo egészségmegőrző gyakorlatainak is nagyban köszönhető.

Mi motivált a visszatérésre, az újrakezdésre felnőtt fejjel?

Botond: A folyamatos irodai ülőmunka és a harcművészetek szeretete (illetve hiányolása) vezetett leginkább vissza a Nanbudohoz. Ugyan nem nélkülöztem a mozgást teljességgel az életemből, úszni rendszeresen jártam, mégis valami olyasmire vágytam, ami túlmutat a szimpla testmozgáson, amely ad valami lelki többletet, illetve célt, mivel minden mást ennek hiányában gyorsan meguntam. A harcművészetek világa, és ezen belül a Nanbudo komplex technikai repertoárjával folyamatosan újabb és újabb kihívásokat biztosít, a tanulási folyamat fekete övnél sem áll meg sőt, igazából ott kezdődik csak igazán, mindig van hova tökéletesíteni egy-egy formagyakorlatot, védekezést, rúgástechnikát. Ez adja szépségét.

Mit üzennél azok számára, akik a Nanbudot felnőttként kezdenék el? Mire figyeljenek, hogyan viszonyuljanak magukhoz, illetve ehhez a harcművészethez?

Botond: Semmiképpen se adják fel a kezdeti nehézségek ellenére! :) Az első edzéseken mindenki összekeveri, hogy melyik a bal és jobb oldala (vagy keze), de idővel leülepszik a tudás és egyre magabiztosabbá válnak a mozdulatok. Ha még semmilyen harcművészetet nem próbáltak eddig, akkor sem kell elkeseredni, hiszen a Nanbudo rendszere úgy van felépítve, hogy könnyebben elsajátítható technikákkal indul a tanulási folyamat, illetve edzőink is figyelnek arra, hogy mindenkinek élvezetes edzést biztosítsanak. A kitartó gyakorlásnak mindig meglesz a gyümölcse.

Hogyan látod az elkövetkezendő időszakot? Mire szeretnél fókuszálni rövid, illetve hosszabb távon?

Botond: Nyakunkon egy újabb verseny, a Bonsai Liga utolsó fordulója Marija Bistricán, mely mindig is a legnagyobb megmérettetés volt a versenysorozatban, mivel ez egy önálló verseny is, melyet Zdravko Mikus, balesetben elhunyt kiváló nanbudomester tiszteletére rendeznek, és amelyre évről-évre egyre több országból érkeznek versenyzők. Ez idén sem lesz másképp, így a Sakura Kupán, illetve a felkészülés során szerzett tapasztalatokkal tarsolyomban igyekszem minél feljebb törni, és érmeket hazahozni. Hosszabb távon ismét szívesen részt vennék hasonló nemzetközi versenyen, de emellett fontosnak tartom tanítványaim pallérozását is, hogy minél többen tehessenek le sikeres övvizsgát nyáron, illetve a későbbi vizsgák során.