Interjú Kovács Alettával, a Free Line SE versenyzőjével


<< Vissza

Ali, az önéletrajzodból megismerhettük eddigi nanbudos pályafutásodat, és kaphattunk egy képet alapvető motivációdról a harcművészetek terén. Most arra lennék kíváncsi, ami a Copa Sakurát megelőző három hónapos felkészülési időszak során történt. Nem ez volt az első komoly verseny felkészülésed, hiszen a 2011-es párizsi Európa Bajnokságon is részt vettél, ahol junior Európa-bajnok lettél mindkét versenyszámban. Ez a mostani időszak viszont valószínűleg már más lehetett, hiszen egyrészt átkerültél a felnőtt mezőnybe, másrészt az életkörülményeid is nagyban változtak, hiszen főiskolára jársz, és emellett dolgozol is. Hogyan tudtad kezelni ezt a helyzetet?

Ali: A felnőtt mezőnyben szerencsére korábban is volt lehetőségem kipróbálni magam néhány nemzetközi versenyen, így nem volt teljesen ismeretlen a helyzet, hogy nálam tapasztaltabb versenyzők ellen kell tatamira állnom. Ezúttal viszont nyilvánvalóan sokkal nagyobb volt a nyomás rajtam, hiszen eddig a felnőtt kategória csak egy plusz lehetőség volt a gyakorlásra és a fejlődésre, most viszont a mezőny egyik legfiatalabb versenyzőjeként kellett bebizonyítanom, hogy a párizsi Európa-bajnokság óta is tudtam fejlődni, és kiérdemeltem, hogy olyan versenyzőkkel mérhessem össze tudásom, akiknek a pályafutását eddig is figyelemmel követtem, felnéztem rájuk. Számomra nagy megtiszteltetés volt velük versenyezni, illetve hihetetlen elégedettséggel töltött el, hogy a világ legjobb jelenlegi és múltbeliversenyzői, illetve bírói ismerték el a teljesítményemet.



A felkészülést illetően sajnos már hozzá kellett szoknom, hogy a nanbudon kívül is számos elfoglaltságom van, így viszonylag gyorsan tudtam alkalmazkodni a kialakult helyzethez, habár minden felkészülés során akadnak nehézségek. A legnagyobb számomra talán a csapatváltás volt, hiszen több mint 10 évig edzettem Kecskeméten, de hihetetlenül hálás vagyok a budapesti csapattársaimnak, amiért ilyen nagymértékben segítették a felkészülésemet az edzéseken és azon kívül is, habár csak néhány hónapja edzem velük aktívan. A kupára Süveg Tibor 6. danos mester készített fel, ahogy többek között a 2011-es Európa-bajnokságra is, így nem volt ismeretlen a közös munka. Szerencsére ő is tudta, hogy nem csak a tatamin vannak kötelezettségeim, így már hónapokkal a verseny előtt megbeszéltük az edzéstervet, hogy a munkát, és az iskolát is megfelelően be tudjam illeszteni a mindennapokba, illetve a külön foglalkozásokat is igyekezett az én igényeimhez igazítani. Így azt kell, mondjam, hogy hiába volt valóban teljesen új a helyzet, szerencsés vagyok, mert nem egyedül kellett megbirkóznom vele, minden segítséget megkaptam a környezetemtől.

Mi szerinted alapvetően a különbség egy gyerek/junior, és egy felnőtt versenyre való felkészülésben?

Ali: Az alapvető különbség szerintem a színvonalban rejlik, hiszen mikor még gyerek/junior versenyre készültünk, elfogadhatóbb volt, ha hibázunk, hiszen az edzők azon túl, hogy versenyzőként kezeltek bennünket, tudták, hogy gyerekekkel dolgoznak együtt, illetve fizikailag sem terheltek minket olyan szinten, hiába volt akkor is megerőltető egy-egy felkészülési időszak. Számomra ez volt az első valódi felnőtt versenyfelkészülés, ahol ráadásul egy súlycsoport nélküli kupára edzettünk, így a fizikai terhelésnél, és az edzésmódszerek tekintetében is ez jelentette a legnagyobb különbséget. Ezúttal már nem volt hibázási lehetőség, minden edzésen új korlátaimat ismertem meg és győztem le.

Mi volt nagyvonalakban az edzésterved? Végeztél a versenyedzés mellett valamilyen kiegészítő tevékenységet?

Ali: Részt vettem heti több alkalommal az alapedzéseken, ahol a versenyre készült edzéstervem szerint gyakoroltam különböző súlyú és magasságú partnerekkel, illetve minden hétvégén kiegészítő - intenzív 3 órás - versenyedzésekre jártam. Itt már többnyire csak magas fokozatú versenyzőkkel dolgoztam, illetve kiemelt erősítésben és nyújtásban is részem volt minden alkalommal. Ezeken kívül minden napra erősítő gyakorlatok, illetve teljes testnyújtás is elő volt írva, mint önálló felkészülési feladat. Futóedzésekre is jártam néhány csapattársammal, illetve alkalmanként masszázsokon regenerálódtam.

Hogy viselted azt, hogy míg az évfolyam, vagy csoporttársaid eljártak bulizni, te az edzőterembe rohantál a teljes felszereléssel, vagy hétvégén kora délelőtt már a tatamin gyepáltátok egymást?

Ali: Voltak napok, amikor nem éreztem magam teljesen elégedettnek, amiért már a sokadik bulit mondtam vissza, arra hivatkozva, hogy sokáig van edzésem, vagy éppen másnap túl korán, de már a felkészülés elején rá kellett jönnöm, hogy nem 100%-ig biztos, hogy végig tudok csinálni egy-egy durvább edzést, ha nem vagyok kipihent, így a saját érdekemben egyezséget kötöttem magammal. Továbbá, ahogy már említettem, az edzőm is régóta ismer, így a bulizási igényeimmel is többé-kevésbé tisztában volt: megegyezés alapján néhány alkalommal én is „bűnözhettem” egy kicsit :)

Van egy húgod, Petra, aki szintén fekete öves nanbudos lett, nagyon tehetséges és lelkes versenyző. Neki mit mondanál az eddigi tapasztalataid alapján a versenyzésről?

Ali: Ezt a legnehezebb megfogalmaznom azt hiszem… rengeteget adott, hogy ilyen versenyző lettem messze nem csak a nanbudos életemben, és egy kicsit küldetésemnek érzem, hogy megmutassam a fiatalabb versenyzőknek, így leginkább persze a húgomnak, hogy miért annyira jó is ez. A versenyzés szelleme számomra már átalakult egy kicsit: a legélvezetesebb küzdelmeim azok voltak, ahol olyan versenyzőkkel küzdhettem, akiknek nem kizárólagosan a győzelem, vagy az volt a fontos, hogy kinek emelik a zászlót, hanem az, hogy mindketten a legjobbat hozzuk ki magunkból, és valóban egy tiszta küzdelem során derüljön ki, hogy ki a jobb. Amit mondanék neki… Azt hiszem, azt mondanám, hogy éljen minden lehetőséggel, ahol új embereket ismerhet meg, új ellenfelekkel küzdhet, és ne a győzelemért, hanem az élvezetért versenyezzen, mert így önmagának is egy olyan részét ismerheti meg, amire véleményem szerint csak keveseknek van lehetősége.

Túl vagy egy nagy megmérettetésen, és mivel nagyon fiatal vagy, rengeteg lehetőség és sok aktív versenyzőév áll még előtted. Az eddigiek, illetve mestereiddel való beszélgetés alapján hogyan képzeled el a nanbudos jövődet? Milyen terveid vannak, mire szeretnél fókuszálni?

Ali: Az utóbbi években a versenyzés mellett az edzői teendőkre is figyelmet kellett fordítanom, hiszen több évig vezettem egy gyerekekből álló versenyző csapatot. Azzal, hogy felköltöztem Budapestre ez a feladatom megszűnt, így csak „saját magamra” kell koncentrálnom. Egyelőre nagyon élvezem ezt a helyzetet, de terveim szerint, ha az aktív versenyzést abba is hagyom, mindenképpen szeretnék visszatérni edzőként. Továbbá a tanulmányaimmal kapcsolatban szeretnék legalább egy évet eltölteni külföldön, ezt pedig, ha lehetőségem van, akkor egy nanbudos tapasztalattal is szívesen összekötném, kipróbálnám, hogy milyen egy külföldi csapatban edzeni, más módszereket kipróbálni. Ezt később versenyzőként, és edzőként is jól tudnám hasznosítani.