Remek hangulatú verseny és éremeső Máriabesztercén (Marija Bistrica)

<< Vissza

Múlt hétvégén a NanBudoPest Se versenyzői a horvátországi Máriabesztercére (Marija Bistrica) látogattak, hogy részt vegyenek a Zdravko Mikus emlékére rendezett nemzetközi nanbudo tornán. A helyi klub egykori vezetője egy autóbalesetben vesztette életét és a tiszteletére rendezett bajnokság immár nemzetközivé nőtte ki magát; horvát, magyar, norvég, spanyol és francia versenyzők is érkeztek a kis romantikus faluba.

A verseny előtt a csütörtök-pénteki napon a Spanyolországból érkezett Sergio Medina (7.dan) mester, aki több japán harcművészeti stílusból is mesterfokozatokkal rendelkezik, oktatta a jelenlévőket különböző formagyakorlatok értelmezéséből.



Kis csapatunk csütörtökön még a helyi klubbal is együtt edzhetett, akik örömmel fogadták, hogy részt vettünk a szokásos edzésükön, melyet így részben vezetőedzőnk, Süveg Tibor (7.dan) vezényelt le.

A szombati és vasárnapi versenynapokon 5 ország több, mint 80 versenyzője mérte össze tudását egyéni és csapat-formagyakorlat (Kata), illetve egyéni és csapatküzdelem (ju randori) versenyszámokban.



A verseny színvonalát jól tükrözi, hogy junior és felnőtt kategóriákban szép számmal indultak korábbi Európa- és Világbajnoki helyezettek is.

Kis csapatunk mind a négy tagja derekasan helyt állt az erős mezőnyben és erőfeszítéseiket végül siker koronázta, mindannyian éremmel távozhattak a helyszínről.

Eredményeink:

- Nádor Ákos: bronzérem csapatkategóriában,
- Tótfalusi Eszter: két ezüst és egy bronzérem csapatkategóriákban,
- Benedek Kinga: bronzérem csapatkategóriában,
- Nádor Gábor: bronzérem csapatkategóriában.

A csapat vezetői; Drabon Zsófi pontozóbíróként (Fukushin), Süveg Tibor főbíróként (Kansa) támogatta a verseny bírói testületét.